Maximális fókusz, precizitás és fegyelem.
Kiemelt figyelmet fordítunk sportlövő szakosztályunkra, amely az egyesület egyik legsikeresebb ágazatává nőtte ki magát. Versenyzőink a precizitás, a fegyelem és a magas szintű koncentráció jegyében készülnek. Szakmai felkészültségünket az országos és nemzetközi versenyeken elért kiemelkedő eredményeink igazolják: sportolóink rendszeresen hódítanak el bajnoki címeket és szereznek dobogós helyezéseket a legrangosabb hazai és külföldi megmérettetéseken is. Jövőbeli célunk, hogy a nagy múltú hagyományainkhoz hűen, a sportlövészet területén is fenntartsuk ezt a kiemelkedő szakmai színvonalat. Kiemelt feladatunknak tekintjük az utánpótlás-nevelést, célunk pedig nem kevesebb, mint a hazai sikerek mellett a nemzetközi porondon is eredményesen képviselni színeinket, miközben egy összetartó, értékteremtő közösséget építünk.
Helyszín: Csonka János Technikum, 6726 Szeged, Temesvári krt. 38.
Kinek ajánljuk: 12 éves kortól bárkinek, aki fejleszteni szeretné a koncentrációs képességét és a precizitását.
Egyesületünk a képzéseket a legmodernebb eszközökkel folytatja, ezzel biztosítva a hatékony felkészülést, versenyzést.
Az Artemis B3-3-as a belépő kategóriájú légfegyverek között a legjobb minőségű! Kiváló puska, mellyel bárki megtanulhatja a lövészet alapjait.
Haladó szintű sűrített levegős légpuska, mely nyílt és zárt irányzékkal is használható. Kezdő versenyzőknek ideális felkészülést nyújt.
Ha már megmutattad a tehetségedet puskás versenyzőként, ezzel a fegyverrel fogsz a továbbiakban edzeni, versenyezni. A Pardini a fegyvergyártók egyik legnagyobbika, aki kiváló minőségű verseny fegyvereket készít.
A Pardini KID a fiatal kezdő korosztálynak készült pisztoly, de kialakításának köszönhetően magas szintű versenyzésre is alkalmas.
Ez a professzionális verseny légpisztoly számos világversenyen / olimpián bizonyította tudását. Nem véletlen, hogy a világ elitje ezzel a fegyverrel készül, versenyez...
Amikor már légfegyverekkel magabiztosan lősz, és bizonyítottad felkészültséged, ezekkel a világ elitje által is használt kis és nagy kaliberű éles lőfegyverekkel is elkezdjük a felkészülést. 🙂
| Verseny / Év | Versenyző | Fegyvernem | Eredmény |
|---|---|---|---|
| - | - | - | - |
| - | - | - | - |
| - | - | - | - |
Érdekelnek a fegyverek? Jól célzol a játékokban és szeretnéd megtudni, hogy milyen vagy a valóságban?
Ha csatlakozol hozzánk, kezdetben nyílt irányzékú légpuskával fogunk megtanulni lőni. Amikor már magabiztosan tudod használni a puskát, kipróbálhatod magad pisztollyal is. Ekkor majd elválik, hogy pisztolyos vagy puskás versenyző lesz-e belőled. Hogy mitől függ? Melyikben vagy jobb, és/vagy melyiket szeretted meg jobban.
Ha puskás leszel, amikor a korosztály is megkívánja, fegyvert váltunk zárt irányzékú légpuskára. Idővel lehetőséged nyílik tűzfegyverrel való lövészetre, peremgyújtású .22-es (kis)kaliberrel, pisztollyal vagy puskával.
| KORCSOPORT | Igazolt versenyző * | Válogatott versenyző | Önköltséges igazolt tag ** | Pártoló tagdíj |
|---|---|---|---|---|
| 18 év alatt/hó | 8 500.- | 6 500.- | - | - |
| 18 év felett/hó | 9 500.- | 7 500.- | 5 000.- | 2 000.- |
Fizetési gyakoriság: negyed évente
Családi kedvezmény: 2 fő: -5%, 3 fő: -10%
* A tagdíj tartalmazza: Lőtérhasználat, fegyver, lövedék, lőlap, verseny nevezés / utazás / szállás.
** A tagdíj fedezi: lőtérhasználat, lövészetvezető.
Az egyszeri leigazolási díj: 2 000,- Ft
| Légfegyver (1 óra) | Tűzfegyver (1 óra) | |
|---|---|---|
| 1 alkalom (tagdíj és bérlet nélkül) | 2 000.- | 3 000.- (+ lőszer) |
| 10 alkalmas bérlet | 17 500.- | 25 000.- (+ lőszer) |
| 20 alkalmas bérlet | 32 000.- | 45 000.- (+ lőszer) |
| KORCSOPORT | tárgyévet köv. jan. 31-ig |
|---|---|
| SERDÜLŐ | 3 000.- |
| IFI | 6 000.- |
| JUNIOR | 9 000.- |
| FELNŐTT | 15 000.- |
| 2021. évben | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| SERDÜLŐ | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 |
| IFI | 2007 | 2008 | 2009 | ||
| JUNIOR | 2003 | 2004 | 2005 | 2006 | |
| FELNŐTT | 2002-től | ||||
| 60+ | 1963-tól | ||||
| 70+ | 1953-tól | ||||
Korcsoportváltás: születésnapot követő év január 1-től.
A serdülő korcsoport kezdete: a 10. születésnapot követő naptól.